Balatonederics közelében, a Keszthelyi-hegység keleti peremén nyílik a fokozottan védett Csodabogyós-barlang, amely Magyarország tizedik, a Dunántúlnak pedig hatodik leghosszabb barlangja.

szuros csodabogyoA 393 méteres tengerszint feletti magasságban, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park fokozottan védett területén nyíló barlang a bejárat mellett is látható szúrós csodabogyó nevű örökzöld cserjéről kapta nevét, amelynek itt találjuk északi elterjedési határát.
A barlang jelenleg ismert járatainak hossza összesen több mint 6 kilométer, mélysége -136 m (már most hangsúlyozzuk, hogy a barlangtúrák ennek a hossznak csupán töredékét érintik). Járatai elsősorban tektonikus mozgások során jöttek létre, így túlnyomórészt hasadékfolyosók, termek és aknák jellemzik. Egyes – az itt ismertetett túrák által is érintett – szakaszokon (Függőkert, Meseország stb.) dunántúli viszonylatban igen sok és változatos képződményt (cseppkövek stb.) találunk. Óriási, látványos hasadékai mintegy természetes geológiai szelvényként mutatják be a barlangot magába foglaló felső-triász Edericsi Mészkő Formáció rétegeit.

a barlangrolMéreteiből, látványos formakincséből és viszonylag könnyen járható jellegéből adódóan kiválóan alkalmas a „tanbarlang” szerepre, azaz a barlangjárás, barlangkutatás technikájának, gyakorlatának elsajátítására, valamint a tektonikus folyamatok és a különböző képződmények bemutatására.

Ha felkeltettük érdeklődését, az egész évben induló túrák részleteiről itt tájékozódhat. Amennyiben ki szeretné magát próbálni e gyönyörű és különleges föld alatti környezetben, tisztelettel várjuk érdeklődését és jelentkezését.

 

For you / Für Sie

flags

Mikor indul túra?

március 2017
h k sze cs p szo v
27 28 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
április 2017
h k sze cs p szo v
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
facebook
 

Kapcsolat

+36 30 306 6050
+36 30 237 3759
tura@csodabogyos.hu